Levél megtekintése böngészőben

Csak Egyet Szolgálat

Hívők a rászorulókért

Kedves Barátaink!

Februárban törént eseményeinkről, kicsit megkésve számolunk be.
Rengeteg előrelépés történt a hónapban,
mely imáitoknak, támogatásotoknak köszönhető!
Lakhatásban, gyógyszerkiváltásban, utazásban tudtunk segíteni,
életformáló döntések, elhatározások születtek, ezekről olvashatnak hírlevelünkben.

"Csak Egy"

Felajánlások


Egy-egy embernek, családnak az intézmény szolgáltatásain túl
is szüksége van a segítségre. Hol egy betegség, egy kiszámíthatatlan krízishelyzet,
haláleset, vagy tanulmányi költségek terhelik vendégeinket,
amikben már nem tudnánk támogatásotok nélkül segíteni.
Hálásak vagyunk nagylelkű felajánlásaitokért, a hónapban egy házaspár
kezdett el támogatni egy családot és egy tartós beteg személyt,
egy gyermekeit egyedül nevelő édesanyát egy közösség fogadott örökbe.
Buzdítunk másokat is, cégeket, munkatársi csapatokat, közösségeket, családokat…
ha tehetitek ti is „fogadjatok örökbe egyet”,
ezzel biztosítva a hiányzó „háttérországot” vendégeink számára.
További információ kérhető: csakegyet@gmail.com

Ételosztás


A hónapban nálunk járt a Fairfood és a Herbalife csapata. 
A Fairfood küldetése, hogy az online ételrendelésen keresztül
olyan szervezeteket támogassanak, akik nélkülözőket látnak el.
A  hónapban a Csak Egyet Szolgálatot támogatták,
nem csupán a befolyt összeggel, hanem intézményünkbe látogatva részt vettek 
az ebédosztásban, vendégeinkkel való beszélgetésben.
A Herbalife egészséges termékek forgalmazásával foglalkozik, 
ők egy vitamindús és tápláló paradicsomlevest osztottak vendégeink számára.
Köszönjük, hogy minket választottatok!

Az intézményvezetőnkel készült beszélgetést  képre kattintva olvashatják el:

 

Angolóra

Itt van Eszter, már sokadik hete tartja az angolórát vendégeinknek.
Lelkesedése és jókedve töretlen. Olyan érzékenységgel, tisztelettel fordul vendégeink felé,
mintha a legelőkelőbb emberek vennék körül. Nincs pedagógiai végzettsége,
de személyiségével felemeli ezeket a megviselt, megtört embereket.
Tudja, mire van szükségük, dicséretre… és ezt nem vonja meg senkitől,
mindenkit személyen dicsér meg, biztatva őket…
és már nem is az angoltanulásról van szó, hanem valami sokkal többről.
Ebben a csoportban megbecsültnek érezhetik magukat, megtapasztalják a sikerélményt,
hatalmas dolog, hogy ismét érezhetik: „valamiben jó vagyok.”

Ruhagyűjtés

Joghallgatók Önképző Szervezete a februári hónapban
ruhagyűjtést szervezett szolgálatunk vendégei számára.
Az elhúzódó hideg téli időben nagy segítség volt a váltásruha hajléktalanjaink számára. 
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatói több zsák ruhát gyűjtöttek össze.
Egy-egy ilyen gyűjtés nem csupán a támogatottak öröme,
azt tapasztaltuk, hogy az adakozókat is formálni tudja az összefogás, mások szükségeinek meglátása. Különösen jótékony, ha a leendő ügyvédek ilyen formában is
találkoznak a társadalom talán leginkább kitaszított és „jogvesztett” tagjaival.
Köszönjük, hogy egyre többen támogattok minket!
 

Szerződést kötöttünk

Hónapok, évek óta tartó keresés, próbálkozás után nyílt meg egy lehetőség
a 7 gyermekes édesanya előtt. Lakásba költözhet gyermekeivel.
A tulajdonossal februárban kötötte meg Alapítványunk a szerződést.
Célunk, hogy biztonságos helyen nevelkedhessenek a gyermekek.
A belvárosban, jól megközelíthető helyen van a lakás, így az édesanya válláról is súly kerülhet le,
aki több munkát végez egyszerre, hogy gyermekei számára mindent biztosítson.
Talán ezzel a lépéssel egy nyugodtabb időszakba léphet a család élete.

Bibliaóra

Hol, ketten, hol hárman, vagy többen kezdjük el a Bibliaórát,
tudjuk és hisszük, hogy Isten jelen van. Odamegyünk szükségeinkkel,
hiányainkkal az Úr elé, s várjuk, hogy Ő válaszoljon.
Sok esetben gyógyulásra, bátorításra van szükség, van,
hogy vigasztalás vagy szabadítás kell.
A legjobb, hogy ezeket nem lehet eltervezni, ez Isten joga,
Ő tudja, hogy kegyelméből mikor mit tesz, hogy kit akar elérni.
Néha egy-egy Bibliaóra látványosan egy embert érint meg,
neki szól, ilyenkor látjuk igazán mennyire személyesen szerető Istenünk van,
aki valóban otthagyja a kilencvenkilencet,
hogy elmenjen és megkeresse az egyet, aki eltévedt.

Adománybolt


Várjuk szeretettel vásárlóinkat a 6. kerületben,
Lovag u. 18- szám alatt, megújult kínálattal, tavaszi ruhákkal,
kiegészítőkkel! Látogassanak el adományboltunkba!
Adományozási lehetőségük is van, jó állapotú,
de már nem használt tárgyait leadhatja ugyanitt,
további információ elérhető a honlapunkon
http://bolt.csakegyet.hu/! 

HírTv-ben

Az utóbbi időben rövid film készült intézményünkről, amiben
megismerhetik szolgálatunk működését.
A műsort a következő időpontokban tudják megnézni
a HírTv csatornáján:

 

Április 3. Hétfő 19:37
Április 4. Kedd 20:04
Április 5. Szerda 19:37, 20:54
Április 7. Péntek 19:37, 20:04
Április 8. Szombat 20:54

 

Támogasson  minket adója 1 %-ával!

Kérjük, támogasd adód 1%-ával
a Csak Egyet Szolgálat rászorultak között végzett munkáját!
Köszönjük!

Efrata Alalpítvány a Hajléktalanokért 
Adószám: 18242090-1-42

Kövessenek minket!

          BOLT                        

Köszönjük segítségét!